Eldobott erkölcsök

Fandom: Hetalia 
Tartalom: Egy mondhatni korhatáros fanfiction. Mert ilyet is kell írni éshát ez az első és a headcanonom szerint létezik egy S&M RusAme. 
Páros: RusAme 
Egyebek: Haza értem, hahó. Nekiállok ma este befejezni pár dolgot. 
A fici egy nagyon hosszú szerepen alapul, amit kedves D.L.L-el találtunk ki egy novemberi(?) talán szemptemberi  éjjelen, hogy valami miatt maradhassunk a facebookon és lefoglaljuk magunkat kémia órákon. Egyébként ehhez nincs normális kép. Ha mégis találsz, szólj.

Egyszerű volt kijelenteni a dolgokat. Megtárgyalni, hogy az egyiknek szüksége van arra, hogy fájdalmat okozhasson, míg a másik vágyakozva sóhajtott egy ilyen lehetőségért. Aztán a hogyan-továbbra került a sor és megbeszélték, egyenesen kimondták, amit gondoltak. Semmi érzelem. Szóba sem jöhet és végtére is egyikük sem gondolt ilyesmire a legelején. Csak a bódulat, őrületbe rántó sóhajai és az utánuk maradt, véresre festett lepedő. 
Pont, mint a zászlójuk és a kezeik, olyan vörösre festették, minden együtt töltött éjjellel. 
Amerika bőre aranylott, ahogy a Nap fénye rásiklott és ő sosem bírta ki, hogy inkább azzal foglalkozzon, hogy megfigyelje minden apró rezdülését, miközben tehetetlen és alázkodó. Mert ha ketten voltak és fájdalmat akartak, végtelenbe vesző, bódító fájdalmat mindent képesek voltak feláldozni érte.
Ivan erősen, tépte, cibálta a fiatal, sértetlen bőrét és belemélyesztette a fogait, egész addig szívta míg a vére ki nem serkent, megfestve ezzel a büszkeségüket. Eldobták az erkölcsöket - jobban mondva azt, ami még az évek során megmaradt - , eldobtak mindent és mindent magukkal rántottak. A háborúkat, a gyűlöletet és a légüres térbe dobták, megszabadultak az éveken át tartó haragtól pár együtt töltött éjszaka után, de ezt kénytelenek voltak beismerni. Nem akarták maguknak, sem a világnak, hogy a végén már nem csak a fájdalmat akarták és nem csak kihasználták a másikat. Egyre forróbbak lettek a csókok, egyre hidegebb az ágyuk a másik nélkül és egyre értelmetlenebbnek tűnt az a megannyi lassú perc a másik nélkül. Igazából maguk sem akarták, hisz elvégre ki akarna beleszeretni az ellenségbe? Vagy valaki beletud egyáltalán? Úgy látszik igen. Meghökkentő tény, mit tesz az emberrel a kéj, vagy mibe hajszol. Őrületbe. Egészen addig, amíg szép lassan tönkre nem teszed magad, vagy a másikat és a végén már csak eldobnál magadtól mindent, hogy megszabadulj tőle, de nem teheted. Nagyobb az akaratodnál.