2015/10/07

Y O U N G G O D S

Fandom: In the flesh 
Tartalom: Egy szösz. Lehet egy AU, lehet nem. Mindenki döntse el magának. Zene. 
Páros: Sieren 
Egyebek: Sajnálom, hogy ki van halva a blog. :c A SZTAS befejezése készülget azonban. Igyekszem hozni. És mivel elértük a 46 feliratkozót, valamint a blog ((ne-haljon-ki-már)) érdekében a három-szavas kihívásba; időkorlát nélkül teljesen benne lennék.
Szóval hagyjatok lent nekem szavakat, fandomot, párost, címet, komolyan, amit szeretnétek. c:


Az éjszaka hűvös volt, kellemes illatokat görgetett a szél a járdán, kinn minden csendesen és békésen aludt, a beton melegen gőzölgött,  élőlények alig lézengtek. Robogva száguldott el egy mustársárga motor. Éjfél múlhatott pár perccel; minden egészen intim és bensőséges.
Az épületet a napokban zárták le, a szalagok újonnan voltak feltekerve, érződött a ragasztó bűze és pár helyen eldobott fánkos zacskó feküdt, csúfondáros tényként mutogatva magát a világnak.
A két fiú szilárdan állt, akár az előttük elterülő uszoda, amely fenséges és monoton csöndessége valamilyen szinten zeneként szólt a fülnek. Látni lehetett a világító feliratot, az ablakok helyenként megrepedt üvegét. ha végig húznám az ujjaim rajtuk, megvágnám magam és kurvára nem lenne  semmi bajom, basszus.
Simon lassan Kieren felé fordult és odahajolt a fiúhoz, ráérősen az arcára csókolt; könnyed, játékos. Mohazöld pulóverbe bújtatta hullaszín bőrét, élettelen inait és bézs nadrágban tetszelegett. Kieren elmosolyodott lustán, élvezte a pillanatot, aztán kézen fogva bújtak át a szalagok alatt és nem sok időbe telt, mire megtalálták a medencét.
A víz felszíne nyugodt volt, nem zavarta semmi meg, láthatóan aznap tisztították utoljára. A levegőben klór szag terjengett, lustán hömpölygött végig a csempéken, felkúszott a falakra. Ezt természetesen egyik fiú sem érezte, de el tudták képzelni. Elfintorodtak a gondolatra, majd kuncogva vetkőztek le. A ruhaanyagok puhán landoltak a földön és Kieren lehajolt, beledugta a lábujját a vízbe. A felszín fodrozódni kezdett, egy kósza pillanatra csupán.
- Milyen? - kérdezte Simon egy szarkasztikus mosollyal az arcán. ( Valahogy mindig szarkasztikusan hangzanak a kérdései, istentelenül tehetsége van hozzá. )
- Jó vicces vagy. - Kieren nemes egyszerűséggel hozzávágta a nadrágját. - Fájt?
- Ha-ha-ha.
Komótosan beereszkedtek a vízbe; nem azért, mert hideg volt és érezték, inkább csak megszokásból. Emlékek alapján épített testi reakció, ami azt illeti. Visszatekerték a kronológia-szalagot; gyerekként libabőrösek voltak a hirtelen jött fagyos folyadéktól. A hideg felkúszott a csontjaikon, ott kígyózott a gerincük mentén, monoton ütemen lüktetett egy ideig, aztán hirtelen véget ért, és már száguldottak beljebb és beljebb és beljebb…

Lassan hozzászoknak, hogy el kell képzelniük a dolgokat; egymás kezének puhaságát, vagy szárazságát, a lustacsókok ízét az ajkukon, amikor az ágyon kuncogva egymásra másznak.
Összenéznek és Kieren vizet fröcsköl a másik arcába. Nevetnek, gyermekded mozdulatokkal siklanak a vízben és nem félnek
a fulladástól, sem a haláltól; minden létező idő már fogságba ejtette őket.
Simon lemerül és tudatosan kinyitja a szemeit, nem vesz levegőt, teli foggal vigyorog. Kieren követi a példáját és közel kúszik; mellkas mellkashoz simul és Simon megérinti az arcát, mielőtt megcsókolja.
Lehunyják a szemeiket; fél holdak a szempillák, egyediek a vonások, márvány arcok és az örökké valóság már nem is ijesztő.  

15 megjegyzés:

  1. Jaj, hát aaa, ezek ketten. <3 gyönyörűen megfogtad ezt a pillanatot, és nagyon kellett nekem most az ő szerelmük. Köszönöm, hogy olvashattam :3

    (fandom? szavak? :D mit szólsz cherikhez, narancshoz, leveshez és radiátorhoz? :DD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát. Én köszönöm, hogy olvastad ;u;
      ((és még szavakat is kapok juppi))

      Törlés
  2. Oké. Éppen azon aggódva, hogy hamarosan le kéne adni az olvasónaplót (és én még a felénél sem tartok a könyvnek) és hogy ha túl sok vajat teszek a pirítósra, nem érződik rendesen a foghagyma íze, vajas ujjammal összekoszolva a telefonomat felmegyek az oldaladra és tádám. Egy fanfic. A fentebb említett szörnyen fontos problémáimról természetesen megfeledkezve azonnal elolvastam. Megérte x3
    Annyira szép lett ouo! Úgy le tudtad írni azt, amit (nem) éreznek, az uszoda leírása is teljesen tökéletes volt, és igen, a szerelem (szerelmük) mindig mindent visz, mint most is. Ez a fandom nagyon jól áll neked, és hiába, hogy nem ismerem, írj még belőle cx így tovább!
    Kihívás~ szavak: vigyor, libabőr és kenyérpirító (ha már így a pirítósnál vagyok c: :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, úristen! :D Azért remélem a telefonodnak nem lett semmi baja a frankó vajas húzás után ouo.
      A szavakat meg köszönöm és a kenyérpirítót fogom főszerepbe állítani. :D

      Törlés
  3. Imádtam, mint minden egyes szót, amit leírsz. A leírások egyszerűen tökéletesek, Kieren és Simon bébi is tökéletes (éskurvaaranyos márnemazért). Ó, a regényed következő részét pedig nagyon várom már! És ha már lehet háromszavas comissiont kérni, akkor kapva kapok az alkalmon: a páros altmal (ábviöszli), sólámpa, öngyújtó és habfürdő. :*
    Köszönöm, hogy olvashattam, nagyszerű volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Morgen, drága, örülök neked! :D <3
      A szavakat pedig köszönöm és kihívás elé állítottál, ami miatt amúgy nagyon boldog vagyok. c:

      Törlés
  4. Szia:3 Most talaltam a blogodra, ugy kb egy oraja, de van Sierened *^* engem ezzel tokeletesen meg lehet venni, es marhara aranyosan irod meg, es iszonyatosan edes ez a ketto igy egyutt ;w; es kerdes, hogy gravity falls (rejtelyek varoskaja magyarul, habar ezt a cimet nem szeretem) nezed-e? ouo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Waa csak lenne normalis netem ;-; a mobilnetem nem akarja h vegigbujjam az oldal netes verziojat xD

      Törlés
    2. Köszönöm szépségesen és igen és tervezek azzal a fandommal pár dolgot. :D

      Törlés
    3. Yayy *^* BillDipet a nepnek x3

      Törlés
  5. Ahw pont mostanában kezdtem újranézni az in the flesht :3 nagyon tetszett az írásod:D és ha lehet még jönni párossal és szavakkal akkor:Samifer-bukás,féltékenység,szerelem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. természetesen lehet! :D köszönöm szépen a hozzászólást, nagyon édes vagy. <3

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. Oh, te Jézus.
    Az úgy volt, hogy csak a csókjukért shippeltem őket először, aztán a köztük lévő kémiáért (még mindig nem néztem végig, csak így a ficekből leszűrve), meg hogy te ezt ennyire elkaptad, és hogy én már nem is tudom, de ezt aranyosnak találtam, közben ők megint morbidkodnak kicsit. De ők így jók. Te olyan jól leírod.
    ((Ja, kapsz amúgy szavakat, gyökér. Legyen Stony: krumpli, fogkefe, pöttyös.))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm, nagyon szépen és a kémiájuk leírhatatlan, imádom őket és velük írni fun fun fun és igyekezz a crossovered-del. c:
      ((oké, főgyökerem <3 ))

      Törlés